Szerkesszük meg közösen

Ha Ön szakszerű, tipográfiailag is minden kritériumnak megfelelő kiadványt kíván előállítani, kérje szakembereink segítségét, hiszen a szakszerűen szerkesztett tipográfia olyan, mint egy ruha az emberen. Ha egy cég kiadványain, logóján, megjelenésén az látszik, hogy ez szakemberrel lett elkészíttetve, az egyből bizalmat sugároz, nagyon sokat jelent a cég megítélésével kapcsolatban.

Emellett minden nyomtatási formánál használt forrásanyag esetén fontos feltétel, hogy a tervezett anyag legyártható legyen, megfeleljen a gyártástechnológiai paramétereknek. Különösen fontos ez ofszet nyomtatásnál, plotterezésnél, direkt színes-, lakozott és dombornyomott kivitelezésnél.

Szerkesszük meg közösen!

Könyvek, folyóiratok, újságok, marketing- és reklámanyagok, ismertetők, szórólapok, névjegykártyák, termékcsomagolások, arculattervek tervezése szerkesztése, nyomdai előkészítése a Center-Print Nyomda kreatív műhelyében.

Professzionális háttér, felkészültség, több évtizedes tapasztalat, szakembergárda.

Grafikai szolgáltatásunk igénybevétele egyértelmű döntés lehet azon partnereink számára, akiknek ez a terület idegen, de azon megrendelőinknek is tudunk segíteni, akik profi szinten művelik az alkalmazott grafika területét, mert ahhoz, hogy egy grafika gyártható legyen, rengeteg gyártástechnológiai paraméternek kell megfelelnie. Ezeket még sok szakavatott profi sem tudja, illetve jelentősen függ a megrendelés paramétereitől is.

Javasoljuk, hogy a „bízza szakemberre” szlogent kövesse, amikor megbíz bennünket új grafikája elkészítésével. Megtervezzük, javaslatokat teszünk, számtalan olyan megoldást kínálunk, amelynek köszönhetően a végeredmény funkciójában és kivitelében is a legjobb eredménnyel teljesít.

Ennek következményeképp a végtermék egyedi lesz, ötletes és tökéletesen meg fog felelni a célnak. Ezen felül olcsóbb is lesz, mint ha egy olyan helyen készítteti el, ahol nem tudnak nyomdakész, azaz gyártástechnológiailag megfelelő anyagot átadni, hiszen egy ilyen forrásanyaggal nekünk legalább annyi munkánk van még, mint amennyit a tervezés igénybe vett. Ha velünk készítetti el a designt, ezt a plusz költséget elkerülheti.

Mindennek az alapja – bízza szakemberre!

Hogyan is zajlik a grafikai munka? Első lépésként a megrendelővel személyesen egyeztetjük az elképzeléseket és a feladatot. Elmondja elképzeléseit, leadja a kéziratot, fotókat, emblémát, logót és az esetleges további forrásanyagokat, majd a grafikust magára hagyva elkezdődik a tervezés folyamata.

Grafikusunk a megbeszéltek alapján elkészíti a látványterveket, melyeket e-mailben elküld a megrendelőnek véleményezésre, ellenőrzésre, javításra. Amennyiben szükség van rá, akkor az e-mailben történő javítás, ellenőrzés akár több körben is történhet.

A grafika elfogadását a megrendelő e-mailben igazolja vissza és csak ezután kerül a gyártáselőkészítőkhöz a tervezett anyag, tehát az ajánlatkérés/megrendelés után mindenképp ez az első munkafolyamat.


Elnyerte tetszését munkánk?

Kérjen tőlünk ajánlatot!